A nyomelemek jelent?sége

A nyomelemek olyan ásványi anyagok, -mint elnevezéséből is következik-, melyek csak egészen kis mennyiségben vannak jelen szervezetünkben. Ezért hívjuk őket mikroelemeknek is. Az viszont, hogy ilyen kis mennyiségben vannak jelen, nem csökkenti jelentőségüket. A nyomelemek életfontosságúak, hiányuk betegséghez vezethet.

Az evolúció során sajnos az ember elvesztette azt az ösztönét, mely megsúgta nekünk, mely ételeket válasszuk valós szükségleteink alapján. A táplálkozástudomány ezért lát el bennünket fontos tanácsokkal.

Először is jó tudni, melyek a legfontosabb nyomelemek: arzén, bór, fluor, jód, kobalt, réz, mangán, szelén, vas, szilícium és cink. Ezek hiánya korlátozza a növekedést és a szaporodást, ezért szervezetünk számára nélkülözhetetlenek, ugyanakkor testünk nem képes maga előállítani, tudatosan kell magunkhoz venni a táplálékkal együtt.

A nyomelemek szedésével kapcsolatban fokozottan igaz a sokszor hallott figyelmeztetés: a kockázatok és mellékhatások tekintetében kérdezze meg kezelőorvosát vagy gyógyszerészét!, hiszen egyik vagy másik nyomelem túlzásba vitt fogyasztása esetleg negatív hatással lehet egy másik, szintén létfontosságú társának felvételére.

A nyomelemek és így egészségünk szempontjából megfelelő étrend gyümölcsöt, zöldséget, csonthéjas gyümölcsöket, hüvelyeseket, teljes kiőrlésű gabonaféléket, alacsony zsírtartalmú tejtermékeket is tartalmaz. Számtalan nyomelem, ásványi anyag könnyebben szabadul fel, ha párolva, főzve fogyasztjuk a főzelékfélét. Magyarország termőtalaja sajnos szelénben szegény, így a növények keveset tudnak felvenni belőle. Pótlása különösen fontos a dohányosok és a férfiak számára, mert az ondóval együtt kiürül a szervezetből. A vegyes virágméz jobb az akácnál, hiszen jóval több összetevőt, nyomelemet tartalmaz, ám nálunk kelendőbb az akácméz. Ásványvizek is tartalmazzák a nélkülözhetetlen nyomelemeket, ám - bármily meglepő - a sör is. A "folyékony kenyér" nemcsak vitaminokkal látja el a szervezetet, hanem olyan építőanyagokkal is, amelyekre a lábadozó betegeknek és a szoptatós anyáknak van szükségük. Nem véletlen tehát, hogy véradás után sört kapnak a donorok.

Tudjuk.hu - Több infó a nyomelemekről itt
 

Copyright © Minden jog fenntartva - avitaminokrol.info 2007
Home | Rólunk | Kapcsolat | Sitemap | XML Sitemap | Felhasználási feltételek

Hasznos információk a vitaminokról, hatásáról, hiányáról